Ó, az a kellemes, nyugodt élet Bikinifenéken, ahol ananász a lakás, és a herkentyűburger mindig friss és meleg a sarki Rák-csálóban... Ám a világ hamarosan megláthatja, mennyire be tud durvulni a helyzet a víz alatti paradicsomban, amit SpongyaBob Kockanadrág az otthonának nevez. Amikor ő és legjobb barátja, a kelekótya Patrick egy nagyszabású kalandba vágnak, hogy felkutassák Neptunusz király ellopott koronáját, és keresztülhúzzák a gaz Plankton diktátori terveit, SpongyaBob azon kapja magát, hogy egy szendvicset vezet azon a kiszámíthatatlan úton, ahol felfedez új világokat, veszedelmes szörnyetegeket, no meg azt, hogy gyereknek lenni végeredményben nem is olyan rossz dolog.

A mozifilm leginkább arról szól, hogy merjünk önmagunk lenni, mert ha hiszünk ebben, bármilyen akadályt le tudunk küzdeni. "A történet azt mutatja meg, SpongyaBob hogyan tudja elfogadni a saját gyermeki énjét - magyarázza Hillenburg. - Ugyanis SpongyaBob hiába szeretne "felnőtt" lenni, végül mindig gyermeki lelkülete húzza ki őt a pácból. Filmünk ugyanazt hangsúlyozza, amit a tévésorozat, vagyis hogy éljen a gyermeki ártatlanság! És persze nagyon vicces a történet, mert ebből sem engedünk."






A film alkotói és a szinkronszínészek számára, akik javarészt már a tévésorozatban is együtt dolgoztak, a moziváltozat szélesebb keretei nagyszerű lehetőséget adtak arra, hogy a karakterek újabb dimenziót tárják fel, ám arra vigyáztak, nehogy megváltoztassák őket. Bár SpongyaBob rengeteg új élménnyel gazdagodik, ugyanolyan jámbor és naiv marad, mint volt. Nem hat rá a popkultúra, inkább ő válik a popkultúra szerves részévé, ahogyan korábban ez a hasonló karakterekkel történt.

A SpongyaBob mozi közvetlensége és kirobbanó életereje a független alkotásokkal rokonítja a produkciót. Ez azért lehetséges, mert Stephen Hillenburg cége, a United Plankton Pictures szabad kezet kapott együttműködő partnereitől, a Paramount stúdiótól és a Nickelodeontól. A függetlenség lendülete azonban még egy momentumból származik.

"A művészeti vezető szabad szemmel szinte észrevehetetlen árnyékokat adott a karaktereknek, ettől háromdimenziósabbak lettek, amire azért volt szükség, mert a moziban jóval nagyobbnak látszanak, mint a képernyőn - mondja Hillenburg. - De ettől még Spongya és barátai ugyanolyanok lesznek a közönség számára, amilyennek megszerették őket. Tágasabbá tettük SpongyaBob világát, miközben valamennyi szereplő a régi, kedves, ütődött figura maradt."

"SpongyaBob humorának forrása klasszikusnak nevezhető, ezért mindig vonzó marad az emberek számára - mondja Stephen Hillenburg. - Stan és Pan hatott rám a leginkább, ők pedig tökéletes példái az olyan naiv, gyermeki lelkületű karaktereknek, akik ma is ugyanolyan viccesek, mint annak idején. Nagyon is hasonlítanak SpongyaBobra és Patrickre: csetlenek-botlanak a maguk kis világában, és hatalmas felfordulást okoznak!

Hillenburg igen fontosnak tartja, hogy a filmben jóval szélesebb a karakterek választéka, mint a sorozatban - a jók és a rosszak is többen vannak. - Fő témaként azt akartam beleszőni a történetbe, hogy a türelmetlenség és az erőszak nem alkalmas a problémák megoldására. Mindy például a szeretetet és a részvétet képviseli azzal, hogy meggyőzi nehézkes észjárású apját: adjon több időt SpongyaBobnak és Patricknek a céljuk elérésére. Másfelől pedig Plankton és a rosszfiúk kompániája erőszakkal, megfélemlítéssel akarnak eredményt kicsikarni, vagyis nem úgy, ahogy a gyerekeinknek szerintünk meg kell oldaniuk a gondjaikat. Ha azt vesszük, mi folyik ma a világban, filmünk alighanem a lényegre tapint.